Prologue

Sziasztok, drágák! 

Bocsánat, hogy hosszabb időre eltűntem, de az utolsó évem nagyon húzós és szinte minden héten írunk vagy felelünk naponta szinte. És ami az igazat illeti, egy kicsit szerintem el is rontottam kissé a történetet, valahogy úgy érzem, hogy nem úgy sikerült, ahogy azt én szerettem volna, ezért úgy döntöttem, hogy újraírom az elejétől. Az eddigi részeket nem törlöm ki, nagyjából ugyanaz lesz a történet kisebb-nagyobb változtatásokkal. Remélem nem haragudtok rám!

A részt a bejegyzés belsejében olvashatjátok! Egyébként Wattpadon is elérhetővé tettem már, ha esetleg ahhoz lenne kedvetek, nyugodtan ellátogathattok oda is és értesülhettek a legújabb részekről! 

U.I.: A díjaknak hamarosan neki is állok. :) Köszönöm szépen Elenának és Bettinek! :) 

Puszi,
Rosy.

 A szívem a torkomban dobogott, ahogy körbepillantottam a helyiségben, ami bennem a középkori királyi kastélyokat idézte fel. A tágas tánctéren több száz ember ringatózott a zene ritmusára s körülöttük is igencsak sokan voltak, akik beszélgettek vagy éppen a parkettet fürkészték. Kicsinek éreztem magam amikor felnéztem a plafonra, ami magasan a fejünk fölé emelkedett. Összerezzentem kicsit, de utána folytattam az utamat a lépcsőn lefelé, ahol szintén társalogtak páran. Könnyen túl lehetett harsogni a zenét ugyanis arra mindig is ügyeltek, hogy ne legyen olyan hangos, hogy ne lehessen meghallgatni a másikat. 

 A kezemmel a korlátba kapaszkodtam s lassan lépkedtem lefelé. Az álarcom kicsit zavart eleinte, viszketett a bőröm alatta, de kénytelen voltam hozzászokni, mert az apám szigorú szabályokat szabott ki a farsangi mulatságokra vonatkozóan is - természetesen a szórakozás jegyében. A szoknyám szélét fogtam nehogy elessek s nem figyeltem eléggé a lábam elé amikor megbotlottam két lépcsőfokkal lejjebb és egyenesen előre estem. Szerencsémre időben észrevette az előttem álló férfi és elkapott. A pulzusom az egekbe szökött és egyhamar nem tudtam megnyugodni. Szerencsétlen férfi karjába kapaszkodtam, aki folyamatosan kérdezgette tőlem, hogy minden rendben van-e. Egy perccel később szép lassan kihúztam magam és felnéztem az idegen elképesztően zöld szemeibe, amik egy pillanatig az enyémet fürkészték, de gyorsan elkaptam a tekintetem róla és a ruhámat kezdtem igazgatni.

  -  Köszönöm, minden rendben... - vettem egy mély levegőt majd folytattam. - Elnézést kérek, ha megzavartam valamit - szabadkoztam.

  -  Semmi baj, a hölgy már úgyis menni akart - mondta és a kezét felém nyújtotta s eközben észrevettem, hogy a vörös hajú nő, akivel egészen eddig beszélgetett most szúrós szemekkel bámul rám. - Szabad lesz egy táncra? - Nem tudtam mit kéne mondanom. Semmi kedvem nem volt táncolni, de nem akartam udvariatlan lenni pláne azok után nem, hogy épp az előbb mentette meg az életem.

  -  Természetesen... - szavaim alig lehetett hallani, de ez őt nem is zavarta, mintha tudta volna, hogy beleegyezem a hosszas hallgatásom után. Megfogtam meleg és kissé érdes kezét majd levezetett a lépcsőn és ügyelt arra, hogy esélyem se legyen még egyszer megbotlani.

 A táncparkettre érve szép lassan magához vont és lassan ringatózni kezdtünk. Férfias illata elkábított és nem hagyta, hogy tánc közben elkalandozzanak a gondolataim. Nagyjából az orráig értem vagy még addig se, de folyamatosan beszélgetni próbált kisebb-nagyobb kihagyásokkal.

  -  Na és hogy tetszik ez a kis bál? - Kérdezte bizalmas hangon miután már kitárgyaltuk az életünk egyes eseményeit. Felnéztem a szemeibe és önkéntelenül is megmosolyogtatott.

  -  Szerintem ugyanolyan, mint a többi... Túldíszített és egy kissé eltúlzott nekem - mondtam őszintén. - Nem hozzám való.

  -  Igazán? - Éreztem, hogy felhúzta az egyik szemöldökét, de nem láthattam mivel az álarca eltakarta a fél arcát.

  -  Igen... - forgattam kicsit a szemeimet kihangsúlyozva véleményemet. - Az apám mindig is szerette a felhajtást... - Eltöprengtem egy kicsit és a semmibe révedt a tekintetem egy-két pillanatra. - Ezek szerint még nem jártál itt?

  -  Nem - elmosolyodott s a fejét rázta megerősítésképpen. Elcsodálkoztam kicsit, mert eddig apám csak a legfontosabb üzlettársait hívta meg, akik több éve támogatták már a cégét. Kicsit furcsának találtam s ezért szóvá is tettem.

  -  Egy újabb üzlettársa vagy? - kérdeztem értetlenkedve.

  -  Valami olyasmi - látszott rajta, hogy nem akar az üzletről beszélgetni tovább és inkább nem is erőltettem ezt a témát, mert engem meg végképp nem érdekeltek apám ügyei, elég volt, ha évente egyszer meghívta őket erre a rendezvényre.

 A férfi egyre jobban szorított magához nehogy elessek. Vigyázott rám talán úgy, mint eddig senki más. Tánc közben egyfolytában engem nézett, nem vette le rólam a szemét. Bevallom, egy kissé zavart, mert nem szoktam meg, hogy valaki hosszabb ideig bámul. Úgy éreztem magam mellette, mintha egy porcelánbaba lennék, aki bármelyik pillanatban darabjaira hullhat. Magassarkúmban olyan gyorsan szedtem a lábaim, hogy már kezdett megfájdulni a sok erőfeszítésben. A fűzőmtől alig kaptam levegőt, de nem törődtem ezzel tovább. Kizártam a külvilágot, mint ahogy tánc közben mindig is csináltam és hagytam, hogy a ritmus vezessen. Eddig mindenki szerint, akivel csak találkoztam, azt mondta nekem, hogy ez egy különleges képesség és hogy ne pazaroljam el, de hát mit tehetnék ez ellen, ha az apám egy teljesen más utat szánt nekem?

 A fények kihunytak a teremben és csak egyetlen egy reflektor világított, az is ránk. Észre sem vettem, hogy mindenki minket figyelt, hogy elálltak a közelünkből és csodálattal lesték minden egyes mozdulatunkat. A tánc végére kipirultam teljesen és el is fáradtam. Amint meghajoltunk közönségünk előtt, elrohantam gyorsan az italos pulthoz és mertem egy kis puncsot miközben apám a szokásos beszédébe kezdett bele. Mikor az új támogatók névsorát sorolta volna fel, megállt egy pillanatra és tekintetével keresett valakit majd beleszólt a mikrofonba amikor megtalált és egyenesen rám nézett.

  -  Kérem engedjék meg, hadd mutassam be gyönyörűséges lányomat, Shay Frewen-t! - Mindenki tapsolni kezdett. - Shay, kérlek, gyere ide mellém! - kérlelt apám, de nem akartam menni. Intettem is neki, de őt nem érdekelte. - Ne légy ennyire szégyenlős, kicsim! - Megadtam magam és elindultam a kis emelvény felé, amin a zenészek apám mögött üldögélve bámulták a tömeget és engem.

 A kísérőm a színpad széléig kísért majd rám mosolyogva próbált bátorítani, mert nyilvánvalóan észrevette tétovázásomat. Hálásan visszamosolyogtam rá miután apám mellett álltam az emelvényen.

  -  Annyira büszke vagyok rád kicsim! - magához vont és adott egy puszit a homlokomra. - Sikeresen elvégezted az egyetemet és még dicséretet is kaptál! Én vagyok a világ legboldogabb apukája - elérzékenyült egy kicsit. Nem értettem mire akar kilyukadni, de reménykedtem benne, hogy nem ment bele egyetlen bizonytalan üzletbe se. - Itt mindenki előtt szeretném bejelenteni, hogy a vállalatomnak új bőkezű támogatója akadt méghozzá Calder Bowman személyében! - Mindenki tapsba kezdett velem együtt. A kísérőm most széles mosollyal lépett fel és kezet rázott az apámmal.

  -  Köszönöm a megtiszteltetést, Ray! - Elmosolyodott majd rám nézett és kacsintott egyet. - Öröm önnel üzletelni - mondta és átadta az apámnak a mikrofont.

 Nem figyeltem már tovább a beszélgetés menetét csak azt vártam, hogy vége legyen a beszédének és kimehessek egy kicsit levegőzni. Az utóbbi időben sok minden ért és még nem mindent tudtam teljesen lezárni. Erre az estére is csak apám miatt jöttel el, mert annyira erősködött.

 Megkönnyebbülve sétáltam ki a hátsó ajtón, ami egyenesen a hatalmas kertünkbe vezetett, ahol gyermekkoromban órákat játszottam Blake-el. Ha felidézem a régi időket, néha még mindig látom magam előtt ahogy éppen bújócskázunk és próbáljuk megkeresni egymást. Évekkel később a barátságunkon alapult az egész kapcsolatunk, de egyik pillanatról a másikra, mintha minden megváltozott volna köztünk mióta Blake új haverokra talált. Azok a haverok sajnos teljesen megváltoztatták és ez a kapcsolatunk közé állt. Eddigi boldog életünk hirtelen összedőlt és minden, ami rá emlékeztetett egy rémálommá vált. Már alig bírtam ránézni is az utolsó napokban amikor együtt voltunk. Ki akartam törölni minden közös emlékünk, de sajnos erre nem volt lehetőség.

  -  Kicsit hideg van kint, nem igaz? - Calder hangja visszahúzott a valóságba és kissé kirázott a hideg.

  -  De, egy kicsit tényleg... - mondtam és félmosolyt villantottam rá a vállam fölött amikor hátranéztem egy pillanatra. Lassan odasétált hozzám és a zakóját nyújtotta felém. - Köszönöm! - Hálásan elfogadtam és belebújtam a tőlem vagy 5 számmal nagyobb fekete zakóba. Megkönnyebbültem, amikor érzékeltem, hogy belül mennyire felmelegítette már viselője. Mikor összehúztam magamon a zakót, fejbe vágott az illat, amit már tánc közben is éreztem. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon kicsit s a hatalmas kertet néztem, ami kivilágítva úgy festett, mintha egy mesebeli palota hátsókertje lenne.

  -  Minden rendben? - kérdezte Calder s közelebb lépett hozzám. A korlátra támaszkodott és az arcomat bámulta. Nem bírtam tovább, levettem a maszkot és megmasszíroztam az arcom.

  -  Most már igen... - elmosolyodtam. - Ez a maszk nem éppen volt jó választás... - elhúztam a szám s örültem, hogy végre megszabadulhattam a maszkomtól még akkor is, ha csak pár pillanatra. - És veled? Nem bírtad tovább bent?

  -  Ami azt illeti csak egy sötétbarna hajú szépséget kerestem, aki elrabolta a szívemet és csupán egy üvegcipellőt hagyott maga után... - elmosolyodtam a hasonlatán. Valahogy eddig mindig el tudta érni, hogy jobban érezzem magam, hogy mosolyogjak és ne törődjek a múlttal.

  -  Na, és megtaláltad? - érdeklődtem a hihetetlenül zöld szemeibe bámulva. Miután levette ő is a maszkját vettem csak észre, mennyire jóképű is apám újdonsült partnere. 

  -  Hát, nagyon is! - Magabiztossága láttán kicsit elbizonytalanodtam. Mintha csak le akart volna venni a lábamról, ami felé jó úton haladt és szerintem ezt ő is tudta. Egy lépéssel közelebb lépett és az egyik ujját végighúzta a bőrömön maga után forróságot hagyva. - Lehetne egy szemtelen kérdésem? - kérdezte, amire én csak bólintani tudtam. - Ha most megcsókolnám ezt a szépséget, hagyná magát? - kíváncsiság csillant a szemében és én köpni-nyelni nem tudtam.

 A lélegzetem elakadt és hirtelen nem tudtam mitévő legyek. A szívem egyre hevesebben vert miközben Calder egyre közelebb hajolt felém. Egyik kezével a hajamba túrt míg a másikkal maga felé húzott. Lélegzetelállítóan festett fehér ingében, sötétkék nyakkendőjében és fekete öltönynadrágjában. Mintha maga lenne a megtestesült csábítás. Ajkai puhán az enyémre tapadtak. Először gyengéden csókolt, majd egyre birtoklóbbá vált. Úgy éreztem, birtokolni akart engem, hogy azt akarja, hogy az övé legyek - aminek én nem tudtam ellenállni. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Egészen biztos voltam benne, hogy Blake mellett nem éreztem így soha, mint ez iránt az idegen iránt. Furcsa, hiszen Blake-et gyerekkorom óta ismertem, a középsuliban is mi voltunk az álompár, mindenki olyan kapcsolatot akart, mint amilyen a miénk volt aztán ugye vége lett és most egy idegen férfival állok a társasági ház lépcsősorának tetejénél és azon gondolkodok, vajon mért nem éreztem így korábban.